Csak ilyen kevesen szeretjük József Attila csodálatos Ars poetikáját, melyben egész életének hitvallását megfogalmazta?
Marie utánad nehéz bármit is mondani,mert nagyon szépen megfogalmaztad
a vers születését. Csak az előadó nem tetszett, mert másoktól sokkal szebben hallottam előadni ezt a verset. DE ennek is örültem,mert élveztem minden szavát.

Válasz

Én valahogy így fogalmaztam meg... ha ez annak nevezhető:
Vers születik…
A vers olyan, mint egy újszülött. Ha megfogant, megerősödött, nincs más hátra, meg kell születnie… Megkezdődik a vajúdás… Könnyű szülés: simán, egymáshoz kapcsolódva gördülnek a szavak. Mint a gyöngyök, tapintásuk lágy, fényesek, összekapcsolódott füzérük gyönyörű gondolatláncokat alkot.

Nem másokért, önmagukért születnek. Saját értékeik kívánják megfogalmazásukat. Nincs hatalmam felettük. Rajtam csak átfolynak, elmémben fogannak, erősödnek, élni akarnak.

Mi lesz a sorsuk? Épp oly kiszámíthatatlan, előreláthatatlan, mint méhem gyümölcseinek sorsa. Gondozom, szívem melegével óvom őket, s mivé lesznek? Nem tudható. A sors gondos keze a jövőt eltakarja előlünk. Van-e a versnek jövője? A csecsemőjét először magához ölelő büszke anya sem kérdezi ezt. Szíve kicsorduló szeretetével gondolattalan gyönyörködik gyermekében.

A vers is ilyen. Egyszer, miután kiáramlott belőlem, gyönyörködöm benne, s nem kérdezem, van-e jövője. Magaménak tudom minden rezdülését, a gondolat ívét, kicsit sánta ritmusát, botladozó rímét.

Egy pillanatig még egyek vagyunk, a vers meg én.

Azután már önálló lény. Nincs befolyásom a sorsára. Idegenként néz vissza rám a fehér papírról. Milyen ismerős gondolatok, de már nem egészen ÉN vagyok.

Új fájdalmak, örömök, fészkelnek helyén, készülnek megszületni, és ilyesformán:

életemben a vers örök, míg tudatom él.

Válasz

Elgondolkodtat.. a mai írástudók vajon, hogy fogalmaznák meg önmagukat ?

Válasz