Lassú léptű délután
bólogat az ősz után,
elmerengve ballagok
- most reátok gondolok -
itt belül oly eleven
lejátszódik életem:
mind ki fontos volt - igen -
már csak emlékkép nekem,
eltűntek(tán nem is voltak)
csak álmomban nem oly holtak.

Párom, édes kedvesem,
fölötted csak fű terem,
édesapám drága lelke
itt dobog hűlő szívembe,
nagymamám, s mindaz ki még
derítette életét, annak,
aki egykor voltam,
tenyeremben színes múltam
szorongatom: 'el ne rebbenj,
emlékeim pilléje!

Radnai István:

ABLAK

Mottó: "börtön ez, mit magam, magamnak emeltem,
ajtót, ablakot tenni rá, felejtettem. "
Pásztor Piroska: Átölel a csend

betöröm rácsát ablakát betöröm
vasajtóm kitárom folyosót árkot
egy perc alatt karodban kiások
rigóhangon tör fel az öröm

hol vagy magány pecér vagy kerítő
egy gombnyomás a síró rádión
őrjöngök rángok durva dáridón
vágyat s lányt ajánl egy félvilági nő

ledéren térdepel indaként átfon
mint megtesz a kéjért s azért hogy ártson
ölének füstölgő kürtőjébe mártson

de hallod mégsem vulkáni bomba robban
ősi vad sámán rezdül a dorombban
karvaly rikolt a fákon teli torokkal

Radnai István:

LÁTLELET

esküszöm neked kék volt a duna

ezernyi nátriumlámpa fényszilánkja rezgett

felhúrozott szívem mint bárka rengő teste

az égen csillag s keskeny hold-ruha

nem járt hajó hogy törje szemed tükrét

ártatlan volt kabinablak s oly kerek

hajó teste nem szeletelte kavarta a vizet

melyet nappal ezer acéltest vert szét

sima volt s a bőrödön víg szellő játszott

nem kergetett rőt felleget se rácsot

nem fogant megkötött e nélkül is a képzelet

várom hogy néma árnyú ajkadon mosoly

váltson fillérre minden panaszt komoly

ráncot ne véssen képünkre a végzeted

Kigyúl a rivalda,
ott állok kalapba`
vagyis cilinderbe`
(mesterségem jegye)
figyel a publikum
- varázslat, unikum -
erre vár a tömeg
én meg csodát teszek...

A kártyát bűvölöm
- erre jó bűvköröm -
válassz egyet bátran
mindig kitaláltam...
...kék kendőből piros
majd sárga lesz - látod?
tapintsd meg nem tilos!
ügyesen csinálom?

Cilindert levéve
nyúl ugrik belőle
s repül a sátor
tetején a bátor
galambpár - nézzétek!
látom hogy egyesek
szájtátva figyelnek
- sok bájos kisgyermek -
tán még irigyelnek...

Produkcióm fogytán
meghajolok immár,
örömet okoztam:
ennyi a jutalmam...
...és végül meglátom
nyulam is csak álom
fájó galambszárnyon
repül a rideg való:
nem vagyok más,
csak egy csaló!

Halkan csepeg,
hirtelen
a zivatar
elénk áll.
Az égen
átúszó
felhőtengerek,
testtagjaim áznak,
szinte már
fáj.
A naptár szerint
nyár van,
ázott kabátom
üvölti:
itt az ősz,
de felhők mennek
és jönnek,
a Tátrában
a hó is
megelőz.

lépkedsz a kötélen - ügyes
fickó - modják többen,
cseréptálakkal kezedben,
inog veled a drótsodrony lám
- jobb lenne tán lengőhintán

dobod a tálakat sorba
egymás után felfelé
egyet, kettőt, és így tovább
ezt dobd, azt kapd -
el ne téveszd
ha mellényúlsz, és elvéted
vagy meginogsz -
itt a vég
törik a tál és az élet
hát jól gondold át
merre lépsz - ugye félsz?

a rivaldafény rezeg,
hallod a dob pereg,
és közben rád ezernyi
kiváncsi szempár mered -
- egész embersereg
várja - mi lesz veled,
bukás vagy dicsőség vár

életed a veszély -
nélküle mit sem ér
már a nap - üres, sivár
ha nem lépsz fel
s nem ünnepel, s kiabál
embersereg -
mi lesz veled?

Radnai István:

AUTÓ NOSZTALGIA HAJNAL

(Bubik István emlékének))

egy bogár a négyesúton
a lábával kalimpál
egy bogár a négyesúton
de sokat megfordítottál már
egy bogár négyesúton
de sokszor sors voltál
egy bogár a négyesúton
és akkor ott nem voltál
egy bogár a négyesúton
hátán fekve ottmaradt
egy bogár a négyesúton
amerre a sors halad
egy bogár a négyesúton
elhagyta a pályát
egy bogár a négyesúton
színdarabok házát
egy bogár a négyesúton
elgázolta az élet
egy bogár a négyesúton
a végszónál a párbeszédet

 Radnai István:

AKINEK ÁTLŐTTÉK AZ AGYÁT ÉS A SEBÉSZ

Ez a történet csak akkor lenne izgalmasabb, ha magától a sebesülttől hallanám, hiszen alig három évvel idősebb nálam, lehet, hogy életben van!

"A Köztársaság téri harcok késő délutánján tömegével érkeztek friss fejsérültek, ezek közül a legsúlyosabbat mindenkit megelőzve hozták a kötözőhelyre. Az illető, mély kómában, egy 20 év körüli erős fiatalember volt, akinek a halántékán egy alig látható bemeneti, a túloldalon pedig egy gyerektenyérnyi kimenti nyílást találtunk, a koponyán áthaladó lövés nyomaként.

Cirkusz az élet -
- a manézs a fények
elvarázsolnak,
nem érdekel a holnap
búja és baja -
gondolod tán:
hisz én vagyok
a bohóc maga...

...láttál te már
vidám bohócot?...

...kívül a festék
elfedi arcát,
a fején visel
rőt pamut parókát
hangja harsány,
ontja a tréfát -
- de belül a lelke
kínokat él át,
könnygyöngyök sorjáznak
belül hova nem lát
a széles közönség -
- szívében bánat ég.

...este lemossa
a festéket
képéről - nincs szín,
s ott marad
festetlen arca
és fáj a kín
szakad a szív
- a letett pamutkóc sikít -
miközben issza könnyeit...

ábrándom ködfalán
átlépni nem lehet -
- csak a réseken lesek
egy eltört életet

megláthatom talán
innen a lényeget
(lehet hogy tévedek)
irigykedve nézem

- ott boldog emberek
sétálnak kéz a kézben,
lebegnek szenvedélyben -

nézem, és remélem:
talán egyszer
majd én is ott leszek...

azt álmodtam, nem volt
kabátomon száz folt,
sőt egyetlen egy sem,
büszke délceg léptem
koppant az úton

mert azt nem is mondtam:
volt két izmos lábam,
nem seregélyt vártam
kiszikkadt mezőn
- simít fényözön -

nézem fenn az égen
madarak röptében
- milyen ismerős! -

majd szemem megrebben,
szívem összerezzen,
vagyis csak rezzenne
ha egyáltalán lenne

- hátamban karó,
és akárhogy tagadnám
ez itt a való! -

ha egyszer helyére kerül minden,

a nap is másképp süt majd rám,

meglátom hol is a helyem

(s nem lógok itt az almafán)

lepottyanok a selymes fűbe,

picit majd gurulok talán,

élvezem még a fényt, a létet

s egy éhes kis száj tán rám talál.

Radnai István:

LATINOVITS

a semmi ága sorompó
mögött e sín mely égbe visz
s ami e földön gyilkos rontó
cigaretta szesz könny s e víz
nagy lapos teknő hosszan elterül
szinte átszeli a dunántúlt
apró hegyek felül
odalent a dombok mögött hátul
hogy ne feleljen a mecsek
radarral onnan most is keresne
s látná berepül kísérteted

sorompót nem tűrtél
nyittattál kocsmát mérjen bort
megüljük azóta hogy végképp
megrendelted akaratlan tort

és előjössz mint szinbád
kikérni a levest
s a velőt már hozzák
örök előételed
jelzi hogy jössz még
s miénk a türelem
hangodat megőrzék
s hallgatod a szalagot velem
a semmi ágán ágálsz
széked a sokszínű szivárvány

Radnai István:

REAKCIÓ-IDŐ

"Szemeid hunyod egészen,
Jelenünk a csendbe zuhan,
Életed forrását érzem"
Válóczy Szivia: Szeretkezz velem

az ok köznapi mohóság
felfal a szem s a kéz is odatart
hol az origó eredet start
s mint aki nyúlós gumit rág

fogad hol nyelven vagy más
játékon nyugtatja vagy izgatja magát

ajkad kihasad a sóhaj viharával
nyílik és pulzál szüntelen
míg odalent mint könnyár fárad
hogy találkozzon velem

pici önmagad sejt képébe rejtve
és mit sem sejtve tőlem százezer
mint könnyelmű bókot ejtve
és mégis mint vihar seper

az oka köznapi mint hormon
mely úrrá lesz a szemeden 
s a kormon
mely benne fénylik attól mereven

az ok köznapi banális
de hidd el a megoldás
sietve közelgő feloldás
visszaadod máris máris

ha rám szorul mint fojtott éj
csillagtalan sziporka a kéj-
vágy mely kurta násszal be nem éri
az időt szapora hajnalokkal méri

csápot ereszt újra kitapogatni
gyengédet és ébredésed
amellyel párhuzamban annyit késett
hogy ne akarjon már szenvedni hagyni

jégvirágos szempillámon
megcsillan a hajnal,
forróság van, mégis fázom:
dermesztő falakkal
rámzuhan a nappal

bepárásult lelkem tükre,
szavaim nem találom,
ha ráírnám fagyos ujjal,
elolvasnád barátom
jégbe fagyott magányom?

 részeg pók imbolyog
börtönablak rácsán,
távolban víz zuhog,
szürke patkány rágcsál
penész lepte párkány
szélén hagyott almán

kondulnak harangok,
árokparton mélán
ácsorog egy rosszlány,
gomba sarjad combján
- a nap rideg vázán

lötyög a szivárvány -

***

Kis szürrealista játék megadott szavakból

(pók, részeg, víz, rágcsál, comb, rács, harang, gomba, váza )

Radnai István:

VALLOMÁS VÍG SZERELEMRŐL

amit kicsillagoz a kurta ész
ritkítsd a szót így többre mész
bár én e szókat magamba elnyomom
mint ritka csikket páratlan nyomor

s akkor érzem takaróm alatt
az üres ágyon egér-hideg szalad
megzendül mint éjféli kocsma
kondul a harang s a korca

meglebben tarka szoknya
leány volt egykor s elbukott
feltekert szőnyeget hagytam ott

az ajtó befelé nyílt miképp öle
és elrepült a csókos pillanat
csak ő maradt maradt maradt

Radnai István:

FÉL-SOR BELSŐ RÍMMEL

(újkori hitviták margójára)

gályarabok hajtják az isten hajóját
az isten súlyos könyve a nehéz lapát
a szellem a szellemet bogozza láncra
csökönyös keresés hívja a máglya-halált
kihívja a sorsot gyere ki isten
kocsma a templom a szolga szatócs
korbácsod emeld fel mester
pénzváltók gerlék áldozati állatok

helyett állítasz magadnak keresztet

( keressek-e rímet erre létezik válasz
s ha létezik bűnös kinek is vallasz)

Radnai István:

MAGÁNVÁD

magányos lehet az isten ha üldözni
kénytelen jobb sors nem terem
a paradicsomkert kert őszi szünet
ha nem látod nem érzed a kezet

valahol valami sejtéssel perelsz
s tagadod jobb híján a létét
bár hiszed vagy sejted az egészség
vagy a betegség verme terelt
vagy nem tényként ez érezhető
mint romokon hiányzó tető
mint kiömlött bor töretett kenyér
miért nem símogat miért sújt a tenyér
mely feléd nyúlna ismeretlen ezredekből
halált oszt testi lelki bénulást
perelsz nem tehetsz mást
a bíró nem harangoz kín italt nem tölt
teremtett vagy nem vétetett földből
az ember akinek olykor ideje kitelt
pusztában s városban kiáltott s nem felelt
senki a csillagos űrből ez felőröl

így hát marad egy fennakadt jaj
jaj s jobb híján tagadás s a zaj
melyet az utca kelt vagy temetői csend
jégeső felülről
veri és többé nem teremt nem üzent