Szóról szóra

Biedermeier vitrin brüsszeli csipke
meisseni porcelán (pásztorlányka a nippje)
csipkezsabó lakkcipő lornyon és menüett
(operabál színezi az életet)
velencei tükörben törik meg a fény
tömött bajusz keménykalap (Ez ám a legény!)
nosztalgia fonódik a mába
(Ugorj, Julcsa, epret ennék vacsorára!)
a csipkegallér illik a ruhához
(Kézcsókom! Magácska ma megint olyan bájos!)

* * *

Már' megint álmodozol, vazze!!
Nem hiszem el! Csak nő itt a segge!

Kakaóillatú béke

Valódi, holland, mondják: csodajó...
- suttogta tétován édesapám.
Közben senki sem nézett reám.
(Én nem tudtam mi a kakaó.)
Anyám forgatta a díszes dobozt.
- Mi feláldozzuk az életünket!
Ezzel szúrják ki a szemünket! -
majd valami érthetetlent motyogott.
- Csokoládé, tejpor... mi nem kéne,
mit kezdjek vele? Mi lesz ebédre? -
(Lopva rám néztek: fülig csokisan
azt hittem, minden rendben van.)
Apám lassan, csendesen átölelte:
- Vége - suttogta - Látod, hogy vége...

Radnai István:

KÖZEL REPÜLSZ AZ ÉGHEZ

fényarcú részeg istenek
az asszony lövészárok
mint kancsóból a bort
kristálypoharát kitárod
töltöd gazdag színes levet
amely még nemrég forrt
ölében akna robban
feled elmét szemérmet kort
ahogy vágya tóvá csobban
fényarcú részeg istenek
teremtik buja testedet

mint szobrász ki a földből
vétet agyagot bányászott követ
mi kibuggyan az anyaölből
hogy nő legyen egykor vagy férfi
ki magának mezőn illatágyat vet
s a szülői szivet fattyú sérti
mert virág a szerelem megérik
s gyümölcse tejtől fénylik
szemében más vágy nincs kebel
nekem csak mámor s emlék
telten buggyanó édes női mell
s a ruha melyet kezem feltép
vérző seb édes párás testeden
mit szobrász vett és vét a földből
illatos szoborrá nyújt vagy döngöl

testeden cseppként gyűlik a pára
izzad a bőr és ékes ajkaid
s az öv fehérnemű mit kezem lazít
legyen élet a halál pőre ára
és vérnek soha úgy senki nem örül
mint lövészárok bakája körül
ha vágyban akna robban
a természet őrzi titkos álmait
s tudjuk megint ketten vagyunk
ébred s felfogja borzolt agyunk
s mint ajtó szorosan a tokban
rám zárulsz kulcsomra kedvesem
telnek az évek míg újra megterem
öledbe mag s testeden a pára
s az asszonysors drága ára

részeg istenek miért a mámort
adtátok megtartották a pohár bort
miért belénk gyúrtátok az izzó vágyat
mely olykor felgyújthatja az ágyat
és miért csókol szorít a comb
hogy szinte megtörik a csont
amikor vágyam aggként ifjan éget
és mankó nélkül vándorol a csonk
s megmerül a forrás hévvizében
itt maradok kifosztva szegényen
míg füvét magára zárja amit bont-
hat kezem remegő ujjal
hogy véled mint egykor játsszak újra

mint részeg istenek magas hegyén
hol fújtat az isteni kohó s kemence
és kovácsolódik istennők kedvence
s a kín tiéd s gyönyöröd enyém

Radnai István:

SZEX-EPIL-ÁLVA (+18)

vánkoslatnék én is dús
combok között a bús
kedvem oldaná a lényeg
utána megismerném lényed

lám bemutatkozom
itt a személyi hozom
hiányzik már a családi
állapot kitépték az ál-lapot

kártya nem valódi
se koronát se kalapot
s e tököt e makkot
ha leány vagy kapkodd

lédús combok dinnye
ettől édes az ínye
ha nagy zöld görög
a végén hörög

Radnai István:
LELTÁR

reggel van minek is hűvös
megverte a dér elűzött
fénytelen ködfátyol kéklik
ma sem látsz fel az égig

a földön még gyűlik a levél
az ablak előtt a szemetes zenél
elvisz magával minden bélyeget
mit felragasztott rám a képzelet

már megint reggel s hánykolódtál éjjel
ágyneműd az ágy alatt köszöni nem rúgtad széjjel

LETÖRT VIRÁGOK KERTJÉNEK KERÍTÉSÉN TÚL

Mottó: "Fényfehér fátyolcsipkéit darabokra
tépve
álmaimat félretéve, világomba
fordulok.
Titkos jelet rakva, szavakat firkálok gyűrött
papirosra.
Nem léphet be senki, ki e jelek kódját meg nem
fejti."
Fruzsina: Útvesztő

kódok fátyola mögé vesző álom
átlovagol két virágon köd világon
és felfeslő hajnal-fényen lényem
melyet sebez tép és vérez

kartalan ölelés vászon vagy karton
amit állványára ezen a parton
támaszt a fénnyel festő reggel
paplantalanul hideg lel

ablak alatt kopognak kora-léptek
távolodnak akárhonnan jöttek
füstokádó morgó szörnyek

amikor felébred végre velünk az utca
amint koldus akinek vállán minden cucca
belénk kétségek rózsatövisei tépnek

megfakult fénykép
melyről a múlt hunyororg
rajta még remény vagyok
arcomon öröm-nyomok
- látszik -
boldog vagyok

de gyorsan elosont
minden jó,
s körbefont a bánat
- mint ágat
őserdőn a millió lián -
tőle lelkem
elszáradt

most vagyok semmiért
létem csak ennyit ért
a végzet rálegyint
a hiány itt sivít
- nincs sehol -
hiába kérem

így bután ballagok
sáros utak vezetnek
zápor mossa arcom

(soha nem feledlek)

 

˝*˝*˝*˝*

 

...mert bár már több mint 12 éve vagyok egyedül, de még mindig fáj...

Ha nem baj, itt mutatom meg... Csak ide tudtam betenni. :-))

Radnai István:

DA-DA
(Sziszifusznak)

árnyékot vetek az égre
s kikel belőlem kicsírázik
nőt szerettem mivégre
nem vigyáztam alám mászik

pedig csak árnyék vagyok
s nem bibliai nyelven
azóta lógatom nyelvem
s fényeim nagyok

közeledik egy csillag
lámpa mely csillog
szemem káprázik
máris négynek látszik

egyik maris másik olga
judit vagy eleonóra
nagy az orr
semmi dolga

pedig biztos objekt
égi inszekt infekt
vagyok földi defekt
hiány-effekt

árnyékot vetek az égre
s kikel belőlem kicsírázik
sziklevél versem vége
handabandázik

 

oson a hegy fölött
a nyári alkonyat,
napfáklyánk utolsót lobban,
lángoló sebet fest
az ég arcára,
mielőtt végleg elmerül
az éj habjába