Radnai istván:

ÖRÖKSÉG

Mottó: "S letépik a virágot mely anya és leány is
És színe mint szemhéjadé s oly félve rebben már is"
Guillaume Apollinaire: Kikericsek
(Radnóti Miklós fordítása)

elérte már költőnk a pontot
bár szilánk felnyitotta a fejét
versén a hiány semmit se rontott
csak az olvasó agya lehet setét

és ránkcsókolta az utolsó szerelmet
lettem szerelmei ölében gyermek
ki feloson s lenéz a hídra
a víz fölé hajol
a szennyes árral elrobog a titka

még mindíg gyönyöreiről dalol
válasszon el tőle bár egy század
befoghatnád kritikus szádat

s földig hajol az alázat
ez az a pont hogy vesszőt
sem vehetsz el ködbe veszőt
ne keress itt lelhetsz engem
s a kopár gyalázat

mely írni hergel
e század szennyét sokasodni látja
műanyag-sziget az vak óceánra
épül terül s kerül
ki szaporítja vécépapírra
s mint vihar a deszkáján elül

porának merre lesz a sírja
bár szilánk felnyitotta a fejét
versén a hiány semmit se rontott
utóda kisbetűvel írja
de őrizni nem restelli a becsét

körmével szántja
arcomat a szó -
- nem vagyok erre
a világra való

ma már nincs rózsaszín
plüsstakaró,
csak durva daróc van:
rideg jég-való

(coki neked! ébredj,
bolond álmodó...)

...mert neki szól a vers...

Kincsem, mesélj nekem szépet,
fátyolszárnyú tündérkéket
fehér bárányfelhős eget
honnan napsugár integet

- nem akarsz? majd én mesélek -

Szivárványát esős égnek
melyen fénymanócskák lépnek -
-vagy nyáresti lenge szellőt
mely megsimít minden élőt

- miről szóljon még a szavam? -

tudom jól, már rég este van
aludnod kéne már drága
szívem tündöklő virága
tiéd az éj legszebb álma!

 Ajkamon mint búvópatak
csendesen buknak ki a szavak:
- szeretlek, várlak, nem feledlek,
álmok honában megkereslek -

Ringatlak szívem ritmusára,
fektetlek vágyam vákosára,
simítlak szépen, édesen,
suttogom halkan: jöjj velem...

...repüljünk! vár a végtelen...

uralkodik rajtam s a termeken
kór mely oldást hoz várandós
testen kívüli átsüt a lelkeken

kín terhét leveszi csak dadogós

 *

a vágy titkokat zsong - figyelj
ránk vonva édes fátyolát
jöjj közelebb hamar - ölelj!
érezd a langy éj mámorát...

két erős kar mi körbefon
érzem: repít, simít - nagy ég!
agyamon halkan átoson:
mi van ha most sikítanék...

harapva ajkam fulladok
nem bírom visszafogni már
érzem: lángfelhőn táncolok
s öröm-dalom az éjbe vág

a szív megáll - egy pillanat
...szédítő szakadék...zuhanás
"ne félj kicsim hisz tartalak"
lehel fülembe suttogás...

testemben érzem életed
édes szent boldog révület
szikravarázs és szédület -
- örvénybe hullni jó veled!

Radnai István:

BUKOLIKUS VILÁG (16+18+60+70+)

fényes a nap
s alattunk illatos széna
lett a rét még ma

*

távol kérődzik
s ábrándozik tején
halkan kolompol
mi lehet egy tehén

*

vajon merre jár a bikája
ki zárta idő előtt
mikor a nap feljött
szoros karámba

*

a mi vágyaink kitörtek
s míg hervadtan csendesül
hajol a fű virágok hölgyek
szemérme szenderül

Szakadozott prágai képeslap

Radnai István, 2010. július 2., péntek, 13:24

s olykor elütné megint az éjfélt az orloj

Radnai István:
 
SZAKADOZOTT PRÁGAI KÉPESLAP
 
kutya póráz nélkül
a csendes-fényes prágai éjjel
mikor találkára mentem
apostolokkal s az óvárosi térrel
és akkor jött felém vidám
póráza végén vajon melyikük lehetett
akit a másik pórázon vezetett
 
beleszimatolt az égő friss tavaszba
hogy lehűtse víz-szagával a moldva
s szegényebb lenne az éj egy
szagával ha nem jött volna félek
 
csak egy fekete torony felálványozva
emlékezhetnék egyedül a tyn-templomra
 
s olykor elütné megint az éjfélt az orloj
turista lennék egy a sokból
 
ajánlás
 
bort ide mily szentségtörés prágában
de nem volt más nyitva csak vinárna
és bort ugyan ki iszik magában
csók nélkül ecetté válik
amit szivacsra tűzve nyújtanak halálig
hercegnő nem feledtél estéli árva
.

Szerelem

Gyengéden öleli át karcsú nyakát,
fölébe hajolva tölt sok éjszakát.
Szemében álmok, vágyak tüzes képe,
fülében zeng most a szférák zenéje,

Szeretve simítja törékeny testét,
véle tölt el számtalan szép estét,
mint lelke húrján, úgy játszik rajta,
tanítja szerelmes, álmodó dalra.

Figyelmes szemét le nem veszi róla,
mintha hozzá épp angyalsereg szólna,
feláldozná érte - tudom - mindenét,
imádja őt: szépen zengő hangszerét.