felhő
(lebben)
eljő,
s szebben
fénylik
- látod,
égbolt,
álmok,
napsugár
itt
játszik

- látszik -

kezed
s kezem,
szemed
s szemem,
komoly
játék,
szép
ajándék,
tudom,
érzem:
élem,
s éled,

- szív
nem
téved -

 

halomba söpört gondolatlevelek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-őszül -
hideg eső zuhog, s ránő a nyári zöldre a sárszürke
fondorlatos szelek még játszák a lágy hullámzást
de édes hangjukba már varjak vijjogása
vegyül
borzas fejű fák bátran őrzik águjjaikon a jelent
élekre pontosult falak mögé bújnak a városok
- köröttem is csak fodrozódik a tömeg -
az elesett idő fészkelődik
mint valami folyton magába térő szabad út
lehetőség vissza a nyárba, vagy előre
s a vége csak árnyékolt részlettudat
valami heves indulat
lépések neszeit cipeli a délután
- az enyém is
hogy ne terheljem túl leülök
a pad mellett még apró virágnyarak
de amint továbbindulok
belesodródom a város ereibe, s
talpam alatt a halomba söpört .....

 

 érkeztem semmiből,
futok a semmibe,
mi okból kötődöm
e helyhez ennyire

álmodok valóról,
ébredek remegve,
tűnök a tegnapból,
egy felhőn lebegve

holnapot rajzolok
az éjfél falára,
szürkeárnyalatra
vált a színes ábra

elfogyott a festék,
nincs szín az ecseten
- apró halvány foltok -
nyomukat követem

ha majd a palettát
(remélem) meglelem,
fakult álmaimat
boldogra színezem

 

 

 

 

- én két helyen létezem -

egy, mi a való,
földhözragadt - maró,
hol próbálok lelkem
símára simítva
naponta
életet játszani
titokban,
s felnőttnek látszani

a másik az álom,
hova vágyom

hol gyermek is lehetek
s boldogság integet
(a gond most szendereg)
de oly gyorsan elpereg
aztán jön a reggel:
való életem

- így, hasadt tudattal
mondd,
mi lesz velem -

 

 

 

csitt, kicsim, szundikálj,
tudom, fáradt vagy már,
pihenj csak kisbabám,
tulipános ágyon
remélem hogy hamar
rád talál az álom

fekszik már a maci,
kormos eget lesve
brummogva szendereg
- azt álmodja: medve
nem is kis maci már
rá hűvös barlang vár

lám a hinta sem ring
látod, ő is álmos
álmában azt hiszi
nem hintaló - táltos
felhők felett szálldos
vagy sétál zöld gyepen -
- aludj csak gyermekem

csillagos ég alatt
éji tündér repked,
altató dallamot
lágyan dúdol neked
- s én fogom a kezed -

 

 

 

 

 

 partra sírja utolsó csendes könnyeit,
mohos gyökérkezek markolnak belé,
bár távol a szabadság övé

tó hátán szétterülve ring az álom,
víz szélén suttogva int a táj
- nem tudja hogy mi fáj -
hogy mennyi bánat surran
a látszólag békés habokban

majd ajkán mosollyal
lábujjhegyen eloson a délután

(hisz csak egy érzés volt csupán)

 

***

 

...a kép hatására született ez a pár sor...

 

 

 

hipervándor-rapista:

A SZERELEM FAGYHALÁLA
(parafrázis)

gleccserektől könnyező hegyek
törlik kék szemüket s az ég lehet
völgy-zsebeikbe rejtett felhők
fodra hófoltos kendő
hozzám érinti magát a szél
dörzsöli gyengéd reggelét.

:
megfeneklett napok üldögélnek
időtó néptelen partjain
szárnyat bontott a tavasz
huszonegy évem kipattanhat
nélküled fakadó rügy virág
haldoklásod után kiált

 

szavak, csak szavak,
mik sorjáznak bennem,
gondolatfoszlányok,
érthetetlen nyelven

(mindhiába keresem
hisz megfejthetetlen)

szavak, s ismét szavak,
csakis rólad szólnak,
ki sem mondott kérdésekre
csenddel válaszolnak

 

 

 

 

 

bolond vagyok,
tudom -
- arcomra hull korom,
s hagyom,
a földön rugdalom
a tegnapom,
a sáros gondokat
most eldobom,
a napfény itt szánkáz
az arcomon,
s én sugarait számolom,
a szél majd porral
temeti be lábnyomom

(hiába keresnél
az utamon,
nem marad itt más,
legfeljebb illatom)

 

 

 

Radnai István:

 

HALÁL ELŐTTI BESZÉD

 

 

 

 

Mottó: "A hűtőben levedzik a farhát. Este romantikus gyertyafény. Holnap majd... talán... jut a margarin alá kenyér."

 D. Anna: Megdöglik még a farhát is...