az idő élén egyensúlyozok
- agyamban magány tántorog -
ujjam hegyén a föld forog

suhannak széles tengerek
szemem előtt - s én szenvedek,
mert lelkem fázik nélküled

Azt tudom, mikor rám nézel

Annyi minden , amit nem értesz

De ha az időd rám szánnád

Tudom, szívemben megtalálnád

Azt a lányt, aki néha fél

Nem mindig erős,sose kér

Látod fájdalmát,de mit ér?

Egyedül vagyok,elmentél.

Mennék,futnék,szaladnék hozzád

Akkor karjaidban tartanál?

Mindentől megvédenél,tudnál?

Mondd, itt maradnál vagy elfutnál?

Nap mint nap, minden nap eljátszom

Hogy irányítom az életem

Hazatérek, kulcsom fordítom s rázárom

Nincs ott senki, senki sem törődik velem

Ó, mi az értelme,ha vannak vágyaid

küszködsz próbálod valóra váltani álmaid

Ha nincs is senki, akivel megoszthatod

Sivár hidegen kong a kihűlt otthonod

Ne fuss el, ha melléd végre odaérnék

Itt van rád szükségem, töröld le könnyeim

Hogy ölelésed elűzzék félelmeim

Ha értenéd!

A cirkusz elvonult
a tájra csend borult
a sátor megürült helyén
már az őszi  szél kavar
-játéka rőt avar-

csak egy csendes halvány
trombitahang-foszlány
hallik, itt motoszkál
- véletlen megrekedt
bokrok közt kerengve -
majd lassan tünik el...

...de egy-két pillanat
- csoda és ámulat,
titok és varázslat -
mi megmaradt a szíveket
finoman melengetve még

...és lám a díszes társulat
fáradtan tovább haladt
hisz holnap este várja
ismét új közönség...

Mottó: Az élet olyan, mint a kártyajáték, csak nem ismerem a játékszabályokat.

Kártyázik, s közben meditál

Kikkel játszik nem gyanítják

Nem a pénzért a sikerért

Nem is azért, hogy tiszteljék 

Kártyázik, s megtalálja a választ

A szerencse szent logikáját

A valószínűség törvényét titkolják

A jelek,számok táncukat járják.  

A lapon, pikk dragonyos lándzsája

A treff háborús dárda vasvége

Tudom, a káró pénz és vesztesége

De a kőr az nem a szívem alakja  

Kihívhatja a káró bubit

Ráemelheti a pikk dámát

Elrejtheti kezében a királyt,sunyin

Ha emléke el nem halványul az ászt rá 

S ha azt mondom, szeretlek és merlek,

Talán úgy gondolod, valami nem kerek

Royal fluss van a kezedben a parti megy

Pókerarc amit hordok csakis egy 

Azok kik blöffölnek, nem tudnak semmit

Már saját kárukra jönnek rá,bátorság

Úgy mint azok, kik Fortunát káromolják 

Kockáztatnak,s félelemből, mind veszít.

Radnai istván:

KÓRHÁZAK ÉS SZIKÉK

Mottó: "Engedd - rusnya kór - letépni már bilincsed!
Hadd kacagjak újra önfeledten - "
Czirják Jolán: S.M. (szonettkoszorú IV.)

mint vad billentyűk a zongora fedelét
feltépik szemérmemet szárnyakon
repülök az ég felett vakon
iszom mint altatás szeszét szerteszét

*

szórva vért s ami belőlem megmaradt
jobbára csendek és szavak savak

*

elöntöm hát a világot magam körül
papír lep el szemét lepel
billentyűk kattogása ventilátor felel
s míg a felhevül processzor örül

*

feltorlódnak vizitkor a  professzor körül

*

kéjesen morog képernyőn villan fel
versem kóbor versem a jel
amíg a kor s a kór felőröl felülről

Láttalak egy reggel

Mily gyorsan változtál

Lazán fogd vagy enged el

A múltat s változzál

Oly’ nagyon hiányzol

Senki nincs a láthatáron

Még szeretkezünk az éjekben

Titkos életemben

Mosolygok, ha dühös vagyok

Csalok, és hazudok

Azt teszem, amit kell,miért?

A boldogságunkért.

De tudom, mi lehetetlen

Azt is tudom mi a helyes

Halálom igaz jelenemben

Titkos életemben

Tarts ki, tarts ki Szívem,

Kapaszkodj Kedvesem

Itt a rendeltetésem végül,

Megyek a reggelen keresztül

Megyek az éjszakán át

Át titkos életem határán 

Átlátsz a papíron

Sírni ríni tudnál

Ki törődik azzal, a rokon

Él, vagy halottabb a halottnál.

Radnai István:

NYEREG ALATT PUHÍTOTT SZÁLKA

kanalam merítem magam elnyerítem
a galuskát félretolva ikrát keresek
csak haltejet találok piros levében
mikor kerek filéket szeretek

úszik a tetején cseresznye paprika
herélt ha nem tudnád a paripa

sűrű alapot a fejéből kell főzni
hagymát és kihajtott kopoltyút
s míg a bográcsban elidőzik
a szobába is jut egérút

bár préseled passzírozod levét
csőréből megitat mint makrancos tevét

végre tányérod kitörlöd kenyérrel
lihegő szádat befogja tenyérrel

Radnai István:

EGY IRIGY VÖRÖSESSZŐKÉHEZ

 emlékkönyvedbe lapozz
 vissza vedd ölbe kalapozz

keress a ritka nádasodba
akadj rá a torsra
kezet vonjál akár
mást is ami visszahozza
van még aki akar határ
aki kér kár kürtő
amelyből méz nem füst jő

és akkor eleven bejegyzések
ringatja a meleg fészek
dús kebledet feldagasztja
nem kicsépelt még az asztag

emlékkönyv minden asszony
bejegyzésem legyen hasznod
hegyezd újra a lúdtollat
akkor beléd még karcolhat

Lassú léptű délután
bólogat az ősz után,
elmerengve ballagok
- most reátok gondolok -
itt belül oly eleven
lejátszódik életem:
mind ki fontos volt - igen -
már csak emlékkép nekem,
eltűntek(tán nem is voltak)
csak álmomban nem oly holtak.

Párom, édes kedvesem,
fölötted csak fű terem,
édesapám drága lelke
itt dobog hűlő szívembe,
nagymamám, s mindaz ki még
derítette életét, annak,
aki egykor voltam,
tenyeremben színes múltam
szorongatom: 'el ne rebbenj,
emlékeim pilléje!