Radnai István:

ABLAK

Mottó: "börtön ez, mit magam, magamnak emeltem,
ajtót, ablakot tenni rá, felejtettem. "
Pásztor Piroska: Átölel a csend

betöröm rácsát ablakát betöröm
vasajtóm kitárom folyosót árkot
egy perc alatt karodban kiások
rigóhangon tör fel az öröm

hol vagy magány pecér vagy kerítő
egy gombnyomás a síró rádión
őrjöngök rángok durva dáridón
vágyat s lányt ajánl egy félvilági nő

ledéren térdepel indaként átfon
mint megtesz a kéjért s azért hogy ártson
ölének füstölgő kürtőjébe mártson

de hallod mégsem vulkáni bomba robban
ősi vad sámán rezdül a dorombban
karvaly rikolt a fákon teli torokkal

Radnai István:

LÁTLELET

esküszöm neked kék volt a duna

ezernyi nátriumlámpa fényszilánkja rezgett

felhúrozott szívem mint bárka rengő teste

az égen csillag s keskeny hold-ruha

nem járt hajó hogy törje szemed tükrét

ártatlan volt kabinablak s oly kerek

hajó teste nem szeletelte kavarta a vizet

melyet nappal ezer acéltest vert szét

sima volt s a bőrödön víg szellő játszott

nem kergetett rőt felleget se rácsot

nem fogant megkötött e nélkül is a képzelet

várom hogy néma árnyú ajkadon mosoly

váltson fillérre minden panaszt komoly

ráncot ne véssen képünkre a végzeted

Kigyúl a rivalda,
ott állok kalapba`
vagyis cilinderbe`
(mesterségem jegye)
figyel a publikum
- varázslat, unikum -
erre vár a tömeg
én meg csodát teszek...

A kártyát bűvölöm
- erre jó bűvköröm -
válassz egyet bátran
mindig kitaláltam...
...kék kendőből piros
majd sárga lesz - látod?
tapintsd meg nem tilos!
ügyesen csinálom?

Cilindert levéve
nyúl ugrik belőle
s repül a sátor
tetején a bátor
galambpár - nézzétek!
látom hogy egyesek
szájtátva figyelnek
- sok bájos kisgyermek -
tán még irigyelnek...

Produkcióm fogytán
meghajolok immár,
örömet okoztam:
ennyi a jutalmam...
...és végül meglátom
nyulam is csak álom
fájó galambszárnyon
repül a rideg való:
nem vagyok más,
csak egy csaló!

Halkan csepeg,
hirtelen
a zivatar
elénk áll.
Az égen
átúszó
felhőtengerek,
testtagjaim áznak,
szinte már
fáj.
A naptár szerint
nyár van,
ázott kabátom
üvölti:
itt az ősz,
de felhők mennek
és jönnek,
a Tátrában
a hó is
megelőz.

lépkedsz a kötélen - ügyes
fickó - modják többen,
cseréptálakkal kezedben,
inog veled a drótsodrony lám
- jobb lenne tán lengőhintán

dobod a tálakat sorba
egymás után felfelé
egyet, kettőt, és így tovább
ezt dobd, azt kapd -
el ne téveszd
ha mellényúlsz, és elvéted
vagy meginogsz -
itt a vég
törik a tál és az élet
hát jól gondold át
merre lépsz - ugye félsz?

a rivaldafény rezeg,
hallod a dob pereg,
és közben rád ezernyi
kiváncsi szempár mered -
- egész embersereg
várja - mi lesz veled,
bukás vagy dicsőség vár

életed a veszély -
nélküle mit sem ér
már a nap - üres, sivár
ha nem lépsz fel
s nem ünnepel, s kiabál
embersereg -
mi lesz veled?

Radnai István:

AUTÓ NOSZTALGIA HAJNAL

(Bubik István emlékének))

egy bogár a négyesúton
a lábával kalimpál
egy bogár a négyesúton
de sokat megfordítottál már
egy bogár négyesúton
de sokszor sors voltál
egy bogár a négyesúton
és akkor ott nem voltál
egy bogár a négyesúton
hátán fekve ottmaradt
egy bogár a négyesúton
amerre a sors halad
egy bogár a négyesúton
elhagyta a pályát
egy bogár a négyesúton
színdarabok házát
egy bogár a négyesúton
elgázolta az élet
egy bogár a négyesúton
a végszónál a párbeszédet

 Radnai István:

AKINEK ÁTLŐTTÉK AZ AGYÁT ÉS A SEBÉSZ

Ez a történet csak akkor lenne izgalmasabb, ha magától a sebesülttől hallanám, hiszen alig három évvel idősebb nálam, lehet, hogy életben van!

"A Köztársaság téri harcok késő délutánján tömegével érkeztek friss fejsérültek, ezek közül a legsúlyosabbat mindenkit megelőzve hozták a kötözőhelyre. Az illető, mély kómában, egy 20 év körüli erős fiatalember volt, akinek a halántékán egy alig látható bemeneti, a túloldalon pedig egy gyerektenyérnyi kimenti nyílást találtunk, a koponyán áthaladó lövés nyomaként.

Cirkusz az élet -
- a manézs a fények
elvarázsolnak,
nem érdekel a holnap
búja és baja -
gondolod tán:
hisz én vagyok
a bohóc maga...

...láttál te már
vidám bohócot?...

...kívül a festék
elfedi arcát,
a fején visel
rőt pamut parókát
hangja harsány,
ontja a tréfát -
- de belül a lelke
kínokat él át,
könnygyöngyök sorjáznak
belül hova nem lát
a széles közönség -
- szívében bánat ég.

...este lemossa
a festéket
képéről - nincs szín,
s ott marad
festetlen arca
és fáj a kín
szakad a szív
- a letett pamutkóc sikít -
miközben issza könnyeit...

ábrándom ködfalán
átlépni nem lehet -
- csak a réseken lesek
egy eltört életet

megláthatom talán
innen a lényeget
(lehet hogy tévedek)
irigykedve nézem

- ott boldog emberek
sétálnak kéz a kézben,
lebegnek szenvedélyben -

nézem, és remélem:
talán egyszer
majd én is ott leszek...

azt álmodtam, nem volt
kabátomon száz folt,
sőt egyetlen egy sem,
büszke délceg léptem
koppant az úton

mert azt nem is mondtam:
volt két izmos lábam,
nem seregélyt vártam
kiszikkadt mezőn
- simít fényözön -

nézem fenn az égen
madarak röptében
- milyen ismerős! -

majd szemem megrebben,
szívem összerezzen,
vagyis csak rezzenne
ha egyáltalán lenne

- hátamban karó,
és akárhogy tagadnám
ez itt a való! -