ha egyszer helyére kerül minden,

a nap is másképp süt majd rám,

meglátom hol is a helyem

(s nem lógok itt az almafán)

lepottyanok a selymes fűbe,

picit majd gurulok talán,

élvezem még a fényt, a létet

s egy éhes kis száj tán rám talál.

Radnai István:

LATINOVITS

a semmi ága sorompó
mögött e sín mely égbe visz
s ami e földön gyilkos rontó
cigaretta szesz könny s e víz
nagy lapos teknő hosszan elterül
szinte átszeli a dunántúlt
apró hegyek felül
odalent a dombok mögött hátul
hogy ne feleljen a mecsek
radarral onnan most is keresne
s látná berepül kísérteted

sorompót nem tűrtél
nyittattál kocsmát mérjen bort
megüljük azóta hogy végképp
megrendelted akaratlan tort

és előjössz mint szinbád
kikérni a levest
s a velőt már hozzák
örök előételed
jelzi hogy jössz még
s miénk a türelem
hangodat megőrzék
s hallgatod a szalagot velem
a semmi ágán ágálsz
széked a sokszínű szivárvány

Radnai István:

REAKCIÓ-IDŐ

"Szemeid hunyod egészen,
Jelenünk a csendbe zuhan,
Életed forrását érzem"
Válóczy Szivia: Szeretkezz velem

az ok köznapi mohóság
felfal a szem s a kéz is odatart
hol az origó eredet start
s mint aki nyúlós gumit rág

fogad hol nyelven vagy más
játékon nyugtatja vagy izgatja magát

ajkad kihasad a sóhaj viharával
nyílik és pulzál szüntelen
míg odalent mint könnyár fárad
hogy találkozzon velem

pici önmagad sejt képébe rejtve
és mit sem sejtve tőlem százezer
mint könnyelmű bókot ejtve
és mégis mint vihar seper

az oka köznapi mint hormon
mely úrrá lesz a szemeden 
s a kormon
mely benne fénylik attól mereven

az ok köznapi banális
de hidd el a megoldás
sietve közelgő feloldás
visszaadod máris máris

ha rám szorul mint fojtott éj
csillagtalan sziporka a kéj-
vágy mely kurta násszal be nem éri
az időt szapora hajnalokkal méri

csápot ereszt újra kitapogatni
gyengédet és ébredésed
amellyel párhuzamban annyit késett
hogy ne akarjon már szenvedni hagyni

jégvirágos szempillámon
megcsillan a hajnal,
forróság van, mégis fázom:
dermesztő falakkal
rámzuhan a nappal

bepárásult lelkem tükre,
szavaim nem találom,
ha ráírnám fagyos ujjal,
elolvasnád barátom
jégbe fagyott magányom?

 részeg pók imbolyog
börtönablak rácsán,
távolban víz zuhog,
szürke patkány rágcsál
penész lepte párkány
szélén hagyott almán

kondulnak harangok,
árokparton mélán
ácsorog egy rosszlány,
gomba sarjad combján
- a nap rideg vázán

lötyög a szivárvány -

***

Kis szürrealista játék megadott szavakból

(pók, részeg, víz, rágcsál, comb, rács, harang, gomba, váza )

Radnai István:

VALLOMÁS VÍG SZERELEMRŐL

amit kicsillagoz a kurta ész
ritkítsd a szót így többre mész
bár én e szókat magamba elnyomom
mint ritka csikket páratlan nyomor

s akkor érzem takaróm alatt
az üres ágyon egér-hideg szalad
megzendül mint éjféli kocsma
kondul a harang s a korca

meglebben tarka szoknya
leány volt egykor s elbukott
feltekert szőnyeget hagytam ott

az ajtó befelé nyílt miképp öle
és elrepült a csókos pillanat
csak ő maradt maradt maradt

Radnai István:

FÉL-SOR BELSŐ RÍMMEL

(újkori hitviták margójára)

gályarabok hajtják az isten hajóját
az isten súlyos könyve a nehéz lapát
a szellem a szellemet bogozza láncra
csökönyös keresés hívja a máglya-halált
kihívja a sorsot gyere ki isten
kocsma a templom a szolga szatócs
korbácsod emeld fel mester
pénzváltók gerlék áldozati állatok

helyett állítasz magadnak keresztet

( keressek-e rímet erre létezik válasz
s ha létezik bűnös kinek is vallasz)

Radnai István:

MAGÁNVÁD

magányos lehet az isten ha üldözni
kénytelen jobb sors nem terem
a paradicsomkert kert őszi szünet
ha nem látod nem érzed a kezet

valahol valami sejtéssel perelsz
s tagadod jobb híján a létét
bár hiszed vagy sejted az egészség
vagy a betegség verme terelt
vagy nem tényként ez érezhető
mint romokon hiányzó tető
mint kiömlött bor töretett kenyér
miért nem símogat miért sújt a tenyér
mely feléd nyúlna ismeretlen ezredekből
halált oszt testi lelki bénulást
perelsz nem tehetsz mást
a bíró nem harangoz kín italt nem tölt
teremtett vagy nem vétetett földből
az ember akinek olykor ideje kitelt
pusztában s városban kiáltott s nem felelt
senki a csillagos űrből ez felőröl

így hát marad egy fennakadt jaj
jaj s jobb híján tagadás s a zaj
melyet az utca kelt vagy temetői csend
jégeső felülről
veri és többé nem teremt nem üzent

Hűs hulláma a fekete égnek,
Az álomvilág újra felidéz,
Lágy ringása lépteidnek mikor
Látomásként éjemen végigmégy,
Gyáva a nappalok valósága,
A képzelet testetlen szárnyaló,
Tér-időt vágyakkal levetkőzve
Álmokat, örök titkokat tudó,
Sejtjeinkben ébredő érzetek,
Oldhatatlan kötés létezésed,
Derengő fény óvó tekinteted
 
Foszlik az éj, tűnik már az álom,
Átkozott napra ébredek, tudom,
Jeltelen semmiben  jöttöd várom